Rajtatok áll

Folytassam, vagy ne? Ez itt a kérdés...

3. fejezet: Casting és hívások

Sziasztok. Itt a harmadik fejezet. Remélem tetszik. Új arc került a szereplők listájába. A ruhákról a képeket a fejezet végén találjátok. Jó olvasást!

Már pontosan tizenegy napja lakom Londonban. Voltam a leendő egyetememen, vettem egy telefont, és sok-sok kiegészítőt a házba. Feladtam egy hirdetést az interneten, hogy lakótársat keresek, de eddig még nem érkezett rá jelentkező. Ha más nem, be kell szerezzek egy macskát. Egyszerűen megőrülök attól, hogy egyedül vagyok. Bár nincs gondom a magánnyal... éjjel. De nappal nem bírom. Otthon mindig átugrottam valamelyik barátnőmhöz, vagy anyáékhoz, de itt mit kezdjek magammal? És ekkor pattant ki az eszemből a megoldás. Dolgozni fogok. Az én bankkártyám tartalma már így is eléggé fogyóban van. Nem mintha lett volna valaha okom panaszra az anyagi helyzetem miatt. A szüleimnek szerencsére mindig sok pénzük volt, így nem szenvedtem hiányt semmiben, de ha most jobban belegondolok, anyu igazán haragszik rám, mert otthagytam az imádott Amerikáját, így tőle nem sok segítségre számíthatok. Nem is kell.
Elkezdtem böngészni az online álláshirdetéseket, de nem sok sikerrel jártam. Nem tudtam elképzelni magam árúfeltöltőként egy hipermarketben, sőt az sem passzolt hozzám, hogy takarítsam egy jómódú brit család kastélyának a padlóját. Arra a döntésre jutottam, hogy még ma felkeresek egy diákszövetkezetet, és ott is próbálkozom.
Bő másfél óra múlva, már a helyszínen ültem, és a velem szemben dolgozó nő az adataimat vitte be a rendszerbe. Mint kiderült, a tagsági díj nekem duplája, mert nem vagyok Angol állampolgár. Mondhatom, igazán megérte. Ott se találtam semmit, bezzeg mikor kiléptem az iroda ajtaján, egy szórólapos lány a kezembe nyomott valami igazán érdekes olvasnivalót.
"Az M and P models felvételt hirdet.
Ha magasabb vagy, mint 170 centit, és szeretnéd magad kipróbálni a modell vagy statiszta szerepben, vagy csak kíváncsi vagy, hogy mennek nálunk a dolgok, akkor mindenképpen gyere el a stúdiónkba augusztus huszadikán. A jelentkezők közül három lány és három srác felvételt nyer a modelliskolánkba, ahonnan profiként vághat bele a szakmába. A casting délután 1-kor kerül megrendezésre. A zsűrik: Paul Dyrek (profi fotós),Gabrielle Tear (stylist) és Elena Rivas (modell és egyben az m and p elnöke) Minden érdeklődőt várunk. 3-4 Bentinck Street/ www.mandpmodels.com

Végre valami, ami kedvemre való. Még New Yorkban részt vettem egy ilyesmi castingon, csak az volt a gond, hogy mikor sorra kerültem, rájöttem, hogy erotikus tartalmú oldalakra és filmekbe keresnek dekoratív alanyokat. A pornó viszont igazán nem az én műfajom. Remélhetőleg itt most tényleg modelleket keresnek, és nem nagymellű szilikonszájú cicababákat, akik 2000 font ellenében ledobják a bugyit is.
Ha jól értelmeztem, holnap casting, így egy napos diétára fogtam magam, és a kajára és édességekre szánt pénzemet -sőt annak a kétszeresét- eltapsoltam az egyik plázában. Sajnálom, nem mehetek oda csak úgy akármiben. Gyorsan eljött a másnap, és én már reggel tízkor fél liter kávé után lázasan készülődtem. Egy fekete nadrágot kaptam magamra, egy vajszínű tunikát, rá - mivel elég hideg van- egy fekete kardigánt, világosbarna nyitott magassarkú cipőt, egy aranyszínű táskát, fehér napszemcsit,és egy aranyszerű fagyöngyökkel díszített nyakláncot kaptam magamra.
Már csak egy három fújás a Naomi Campbell - Exult parfümből és mehetek is.
Sikeres öt perces késéssel meg is érkeztem, ahol a kedves recepciós útba is igazított. Mikor beértem a terembe, egy lány rohant oda hozzám.
- Szia. Biztosan te vagy Elena - mosolygott. - Mikor kezdünk?
- Ejha. Szia. Azt hiszem te valaki mást keresel. Sarah vagyok - nyújtottam a kezem felé.
- Upsz. Bocsi, csak annyira... profinak tűnsz. - mondta a lány szégyenkezve. - Amúgy Melissa vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is. Castingolsz? - mosolygott.
- Igen. Gondolom te is.
- Eltaláltad. Neked ez az első lesz?
- Nem. Volt már ehhez hasonló New Yorkban, csak abba belebuktam. Pornószínésznőt kerestek, engem pedig nem álottak meg olyan felszereltséggel, amilyen az olyan filmekben szükséges.
- Mit kerestél New Yorkban? - húzta fel a szemöldökét.
- Eddig ott laktam, csak most fűtött a szabadságvágy, úgyhogy itt kötöttem ki.
- Az ott mostmár biztosan Elena - vágott a szavamba Melissa - végre kezdődik.

Az az előbb említett Elena nevű csaj magyarázott nekünk úgy bő öt percet, hogy mindenkit egyenként hívnak be az irodába, majd bevonult. Mi lányok érkezés szerinti sorrendben mentünk be, tehát én voltam az utolsó. Mikor beléptem, a fotós, azt hiszem Paul fújt egy nagyot. Nem tudtam, hogy ez jót, vagy rosszat jelent.
- Helló - köszöntem félhangosan.
- Szia - mosolygott Elena, - foglalj helyet - mutatott a mellettem lévő székre.
- Köszönöm.
- Tehát kezdjük is. Mesélj magadról - adta ki az utasításokat Elena.
- Sarah Wright vagyok, New Yorkból. Huszonegy éves múltam, jelenleg albérletben élek itt Londonban, nem messze innen. Szeptemberben kezdem az utolsó évemet az egyetemen.
- A modell szakmában mennyire vagy jártas? Próbáltad már? - kérdezte Paul.
- Nem igazán. Egyszer voltam egy castingon, de végül nem lett belőle semmi.
- Portfóliód van? - szólalt meg Elena
- Igen, csak New Yorkban - feleltem. - Ha szükséges, egy pár napon belül el tudom hozni.
- Megköszönnénk - nézett körbe Elena, ugyanis ő ült közében.
- Mindig ilyen ruhákban járkálsz? - szegezte nekem a kérdést az a stylist... Gabrielle?
- Legtöbbször.
- Ilyen magassarkúban is?
- Magassarkút hetente egyszer vagy kétszer veszek fel, vagy különleges alkalmakkor.
- Értem. Most Paul fog rólad készíteni pár képet, amiken az érzelmeidet kell kifejezned - magyarázta Elena, mire Paul már a géppel előttem is termett.
- Rendben. Tehát akkor most légy boldog... mosolyogj... így jó. Most legyél szomorú... nagyon szomorú... és most dühös.. ordíts! - mire én minden kérésének eleget tettem.
- Köszönjük - mosolygott Elena - Akkor három órára gyere vissza, akkor lesz eredményhirdetés.
- Rendben. Viszlát - mondtam, majd gyorsított léptekkel elhagytam a helyet. Szükségem volt friss levegőre, annyira izgultam. A harmadik sarok után jöttem rá, hogy nem figyelem az időt, így karóra hiányában előszedtem a telefonom, amin legalább húsz nem fogadott hívás volt. A szám ismeretlen. Ilyenkor mindig annyira ideges leszek, mert nem tudom visszahívni az illetőt, és lehet, hogy soha nem tudom meg, hogy mit akart. Ám ekkor a telefon újra világítani kezdett és én boldogan nyomtam meg a "fogad" gombot.
- Tessék?
- Szia. Ugye Sarah?
- Igen. Te ki vagy?
- Marc. Emlékszel rám?
- Ó, persze, Marc. Mi újság?
- Semmi extra. Végeztem a melóval, és gondoltam találkozhatnánk valamikor.
- Rendben. Neked mikor jó?
- Akármikor. Akár most is.
- Most nekem sajnos nem jó. Mit szólnál a holnaphoz?
- Rendben, nekem tökéletes. Azt hiszem megadtad a címed még anno a gépen, ugye?
- Igen.
- Akkor az úgy jó, ha mondjuk holnap este hat körül érted megyek?
- Persze.
- Akkor holnap. Szia.
- Szia.
Huh, ez gyorsan ment. Azt hiszem, ezt simán vehetem randinak. A kérdés már csak az, hogy mit vegyek fel, vagy még jobb, hova megyünk? Ó, szentséges ég! Elmúlt három óra...
 Folyt.köv.

És a ruhák:  [nadrág] [felső] [kardigán] [cipő] [táska] [nyaklánc] [napszemüveg]

2. fejezet: Új otthon

Beszálltunk a liftbe, és a hetedikig meg sem álltunk. Ott aztán egy kanyar jobbra, és a 7.03-as ajtónál Elisabeth elővette a kulcsot és maga előtt betessékelt.
- Hát itt volnánk – mosolygott.
Egy kis előszobában találtam magam. Nem volt igazán nagy, de ízléses narancssárga fala és három darab aranyozott akasztóján megakadt a szemem. Rögtön ez alatt, egy cipősszekrény és egy vékonyka, ám majdnem két méter magas tükör volt. Az előszobát elhagyva a nappali következett. A fal fehér volt, három képpel díszítve azt. Az egész tér közepén egy feltűnően piros fotel állt. Előtte kettő fából készült asztalka egy csíkos vékony szőnyegen. Az asztal mellett párnák voltak ledobva, mellettük pedig egy fekete, függőágyszerű fotel. Tipikusan úgy nézett ki, hogyha beleülök, onnan én nem kelek ki egyhamar. A fotel mellett egy fiókos polcon egy tévé, a másik oldalán pedig még egy – bár teljesen más – fotel. Két erkélyajtó is volt, amin keresztül áradt a fény a helyiségbe. Az ajtók között egy vasból készült virágtartó. Már tudtam, hogy ezt meg kell töltsem. (A nappalit ITT nézheted meg.)

Továbbsétálva felfedeztünk egy kis folyosót a nappali mögött. Itt hangulatvilágítás, és két ajtó volt. Az első egy hálószoba volt, fehér ággyal, fekete díszpárnákkal. Ezen kívül szinte semmi nem volt még a szobában. Látszik, hogy kiköltöztek. (Az első háló ÍGY néz ki.)
A második ajtó szintén egy hálószoba volt. Számomra ez volt sokkal de sokkal szimpatikusabb. Tehát kettes szoba lestoppolva. Itt a falak, mint a nappaliban, fehérek voltak. Az ágy is, sőt egy fehér baldachin is volt rajta. Kék ágytakaróval volt lefedve és kék díszpárnák színesítették. Volt még a szobában egy nagy fehér komód, rajta egy olvasólámpával, mellette pedig egy szürke fotel. Azt hiszem valami olvasósaroknak készült. (Sarah szobája ÍGY néz ki) Mindkét szobában volt egy ugyanolyan harmónika ajtó, ami egy közös gardróbot rejtett. Ez is még elég üres volt, de pont ez volt benne a jó. Majd én megtöltöm élettel... akarom mondani, ruhákkal.
- Eddig hogy tetszik? – kérdezte Elistabeth.
- Gyönyörű – mondtam, és nézelődtem tovább.
Visszamentünk a nappaliba, de most a másik oldal felé indultunk el. Szimetrikusan volt még egy folyosó. Az első ajtó a fürdőt rejtette. Nagyon otthonos volt ( ITT a fürdő), nagy káddal és barna-fehér csempékkel, és két nagy tükörrel. Meglepetésemre nem volt külön részben a wc. Ez mondjuk nem igazán tetszett, de sebaj, túl fogom élni. Továbbsétáltunk. Újabb harmónikaajtó mögött egy gyönyörű konyhát találtam. Nagyon modern volt, és a domináns szín a piros, ami egész közel áll hozzám. Imádtam már most ezt a helyet. (a konyháról a fotót ITT nézheted meg)
- Mennyibe is fog nekem kerünlni havonta ez a lakás? – kérdeztem mosolyogva.
- Pontosan 250 angol font lesz a lakbér. Szeretnéd, hogy a rezsit én intézzem, vagy megoldod magad? – válaszolt, és ezzel tudtam, hogy a lakásnézegetés kellemes részén túl vagyunk. Jöhet az üzlet.
- Megoldom én magam – ...csak még nem tudom, hogy miként fogom tenni, tettem hozzá magamban.

Megegyeztünk mindenről. Minden hónap tizedikén fog keresni a lakbér ügyben. A lakást nem festhetem át, csak az ő engedélyével, és ha valamit eltörnék, meg kell térítenem az árát. Hát ez szuper.
Leadtam a kauciót – ami három havi lakbér -, és Elisa magamra hagyott. Nyugodtan kipakoltam, elrendeztem mindent, de még így is üresnek éreztem a lakást. Kell egy társbérlő.
Talán jól kijönnék vele, még barátokat is szerezhetnék. Na ne haladjuk ennyire előre, maradjunk még a szörnyű magánynál. És, hogy ezt a rossz érzést csillapítsam, lementem a portára, hogy megismerkedjek Eric utódjával... meg persze, hogy bejelentkezzek. Szépen néznénk ki, ha nem engednének fel, úgyhogy megint utaztam hét emeletet. Lassan megközelítettem a portát, majd szóra nyitottam a szám.
- Elnézést a zavarásért. Sarah Wright vagyok. Mától a 7.03-ban lakom. – mondtam kis mosoly kíséretében a harminc körüli portásnak.
- Tom vagyok, a nappali portás – nyújtotta a kezét. – Egy pillanat és beírlak a nyilvántartásba.
Kattintgatott valami a gépen, majd visszafordult hozzám.
- Lakásszám?
- 7.03
- Név?
- Sarah Wright.
- Nevek, akiket felengedhetek hozzád anélkül, hogy feltelefonálnék?
- Jelen pillanatban nincs ilyen személy.
- Kiállítok neked egy kártyát, amit érkezéskor mindig le kell húznod itt – mutatott a falon lévő kis gépezetre. – Ez nyitja ki az ajtót.
- Köszönöm – hadartam el, és figyeltem, ahogy keresgél egy olyan kártyát.
- És még valami. A telefont már gondolom észrevetted az előszobában. Ezen csak mi hívhatunk téged, ha valaki jött hozzád, vagy ha rendelsz kaját. Lehúzod a kártyád a telefon melletti gépen, és mi levesszük róla a kellő pénzt, és felvisszük, amit rendeltél.
- Milyen kényelmes – gondolkodtam el – Ha megkérlek titeket, rendeltek is? Csak mert nem igazán ismerek itt még semmit, és nem sok mindenre vágyom most jobban, mint egy nagy tányér kínaira.
- Megoldjuk – mosolygott bíztatóan. – Kínain belül mit szeretnél?
- Azt hiszem, mindegy. Akármilyen kaja jó lenne most, mert mindjárt éhen halok. Egész délután pakoltam. – vicceltem el a dolgot.
- Rendben. Akkor a kedvencemet rendelem neked. Hidd el, ízleni fog – és már tárcsázott is valamit a telefonon.

Mikor visszamentem a lakásomba, magamra rángattam egy vastag pulcsit és kimentem az erkélyre. Alattam egy örökké pörgő nagyváros volt. Valóban nem lehet New Yorkhoz hasonlítani, de nekem megfelelő volt. Elégedett voltam, nagyonis.
Egy kis idő múlva megérkezett a kaja és tényleg finom volt. Tomnak valóban jó az ízlése. Lehet rábízom az egész heti menüm. Úgy döntöttem, hogy beülök a nappaliba tévézni. Kapcsolgattam a csatornákat, de mire a századikat elértem, elnyomott az álom...

Prológus, 1. fejezet... és egy kis rizsa

Szép estét. Meghoztam az első részt. Ebben a témában ez az első szárnybontogatásom, tehát legyetek velem elnézőek.

Prológus

A telefon már megint csörög, és én újra meg újra lenyomom. Nem vagyok kíváncsi a magyarázatára. Nem érdekel. Húsz perc és fotózás, és én az ő hülye dolgaival foglalkozzak? A válaszom NEM. Döntöttem. A harmadik megcsalást már nem nézem el.
Nem mintha én olyan ártatlan lennék. Ha ő tudná...
Valójában miért is vagyunk még mindig együtt? Ezt már én sem tudom.
Viszont van az a másik. Hívogató, de túl nagy a kockázat. Még mindig nem tudom, hogy mit tegyek. Majd a pohár whisky és egy szál cigi megmondja.

1. fejezet: Az út

Útlevél. A francba, már megint hova tehettem? Előbb még itt volt, emlékszem. A saját rendetlenségem miatt fogom lekésni a gépet, nem beszélve a New York-i közlekedésről, és arról, hogy az az átkozott taxi már megint késik. Így is legalább fél óra, mire odajutok.
- Á, itt vagy. - könnyebbültem meg, mikor megláttam a konyhaasztalon az eltűntnek vélt iratom, majd helyet foglaltam az egyik méretes bőröndömön, úgy próbáltam behúzni rajta a cipzárt....jelzem, sikeresen.
A taxi jellegzetes dudájának a hangját meghallottam, felkaptam a táskám és a bőröndöket magam mögött húzva zártam kulcsra az én kis lakásom ajtaját.
- Viszlát - sóhajtottam, majd beszálltam a liftbe.

Mikor leértem a földszintre, a portás fiú meghajolt előttem és jó utat kívánt. Én csak mosolyogva intettem neki, halkan motyogtam egy "köszönök mindent", és kirobogtam. Szemeiben láttam a csalódottságot, amit nem tudtam hova tenni. Két lehetőség van. Egyik, hogy, azért szomorú, mert elhúzok innen, vagy azért, mert tegnap este nem invitáltam fel a szobámba egy búcsúéjszakára. Biztos azt hiszi, hogy csak elfelejtettem, vagy elfoglalt voltam.
Igazából eszem ágában nem volt ilyet tenni. Eric - mert így hívják - már így is túl sok éjszakát vészelt át 312-es lakásban. Nem egyszer történt meg ugyanis az, hogy egy unalmas buli után enyhén spicces állapotban rakott ki a sárga jármű a ház előtt. Ilyenkor Eric volt az, aki feltámogatott az ajtómig... aztán már egymást támogattuk el a szobám közepén lévő franciaágyig. Most mik ezek a megdöbbent fejek? Huszonegy éves fiatal nő vagyok, de azért ez már tényleg kicsit túlzás. Eric alig tizennyolc. Ebben a pillanatban egy kis bűntudatom támadt. Az emlékek hatására kipirult arcszerkezettel vágtattam ki az összes cuccommal a taxihoz. Ott gyorsan bedobáltam a csomagtartóba - tehát közel tíz percet szórakoztam vele -, majd végre elindulhattam.

- Sarah Marie Wright? - kérdezte a pult mögött egy nő. Eddig úgy tűnik, hogy az irataimat ellenőrzi, de ki tudja.
- Igen.
- Hova szeretne utazni? - kérdezte tovább unottan. Feltételezéseim szerint én vagyok ma a hatezredik, akitől ezt meg kell kérdeznie.
- Londonba.
- Meddig kíván ott tartózkodni? - ezt megint ugyanolyan hangnemben. Mondjuk szerintem ez az a kérdés, ami teljesen felesleges.
- Egy hónapig. - és folytattam magamban, hogy aztán még két évet, vagy tovább.
- Rendben. Elkérhetném a jegyét?
- Természetesen.
- Köszönöm. Jó utat.
Csak éljem túl....

Immár a poggyászoktól megszabadult állapotban lélegezhettem fel, és keresgéltem rutinosan a helyem a gépen. Mellettem egy - úgy ránézésre kb. - huszonöt éves férfi utazott.
- Jó napot. - köszöntem, ahogy illik.
- Neked is, szomszéd. - nevetett. Na itt már láttam, hogy egy csúcsragadozóval van dolgom. - Marc Madison. - nyújtotta a kezét.
- Sarah Wright. -viszonoztam a gesztust.
- Mi járatban?
- Tanulmányi út. Te?
- Üzlet. Új vállalkozást indítottam, és Londonban kezdem el népszerűsíteni, meg persze beugrok pár haverhoz. Meddig maradsz Angliában, vagy egyáltalán ott maradsz?
- Igen. Talán úgy... három évre. - gondolkodtam - Vagy örökre. Ki tudja, hogy mit hoz a holnap.
- Az élet kiszámíthatatlan. - na milyen bölcs itt valaki. - Én soha nem tudnék ennyi időt eltölteni Londonban. Hiányozna a New York pörgése. Persze London se mondható egy unalmas kisvárosnak, de nem hasonlítható össze a kettő.
- Azt hiszem, jót fog tenni most egy kis nyugalom - mondtam.

Sokáig beszélgettünk még. Meglepetésemre rengeteg közös témánk volt, de az álmosság mégis kifogott rajtunk. Öt óra bő eszmecsere után álomra hajtottuk a fejünket - ami az én esetemben azt jelentette, hogy iPod bekapcsol és relax... majd alvás-.
Mikor magamhoz tértem, kicsit bepánikoltam, elvégre nem minden nap ébred az ember repülőn, de mikor megláttam, hogy Marc még mindig mellettem ül, és épp töm valamit magába, megnyugodtam.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman.
- Mennyit aludtam? - kérdeztem, miközben próbáltam helyre tenni a hajam. Ez egy rossz szokás. Alvás után mindig úgy nézek ki, mint egy bohóc.
- Pontosan nem tudom, de még van három óránk a leszállásig. Éhes vagy?
- Most, hogy mondod... - mosolyogtam, majd elvettem a felém nyújtott szendvicsét. - Köszönöm. Életmentő vagy.

Az út további részét végigbeszélgettük. Marc igen jó társaság volt. Remélem, hogy ez a pár óra egy barátság kezdete lesz.
- Nagyon örülnék, ha Londonban még összefutnánk. - jelentette ki egy kicsit bizonytalanul, megtörve a csendet.
- Remek ötlet. - lelkesedtem. Ajj, buta Sarah, már megint túl átlátszó vagy.
- Akkor esetleg... meg tudnád adni a számod? - kérdezte, mire én papírt ragadtam, és firkálni kezdtem.
- Tessék. - nyújtottam felé. - Telefonszámom, és egy e-mail és egyben msn cím, ahol szinte mindig elérsz.
- Köszönöm. Akkor, majd kereslek, ha - mondta volna tovább, de a pilóta megelőzte, aki bejelentette, hogy megkezdjük hamarosan a leszállást.

Sikeres landolás után után immár Marc nélkül összeszedtem a bőröndöket, betuszkoltam egy taxiba, bediktáltam a címet, és négy keréken megközelítettem leendő otthonomat.
Az autó egy - kívülről - nagyon szép ház előtt állt meg. Miközben kirángattam a holmim a csomagtartóból, egy harminc körüli nő közelített felém.
- Te vagy Sarah, ugye? - kérdezte kedvesen.
- Igen. - jött tőlem a tömör válasz.
- Elisabeth Wattson vagyok. Az albérleted tulajdonosa. - nyújtotta a kezét. - Gyere segítek, és megmutatom a lakást.

Folyt. köv.

Welcome

Sziasztok!
Victorie vagyok és ha minden igaz, holnaptól itt fogom írni a sztorim, ami egy amerikai lányról, Londonról és Robert Pattinsonról fog szólni.
Remélem elnyeri majd a tetszésed.
Viszlát holnap.