2. fejezet: Új otthon

Beszálltunk a liftbe, és a hetedikig meg sem álltunk. Ott aztán egy kanyar jobbra, és a 7.03-as ajtónál Elisabeth elővette a kulcsot és maga előtt betessékelt.
- Hát itt volnánk – mosolygott.
Egy kis előszobában találtam magam. Nem volt igazán nagy, de ízléses narancssárga fala és három darab aranyozott akasztóján megakadt a szemem. Rögtön ez alatt, egy cipősszekrény és egy vékonyka, ám majdnem két méter magas tükör volt. Az előszobát elhagyva a nappali következett. A fal fehér volt, három képpel díszítve azt. Az egész tér közepén egy feltűnően piros fotel állt. Előtte kettő fából készült asztalka egy csíkos vékony szőnyegen. Az asztal mellett párnák voltak ledobva, mellettük pedig egy fekete, függőágyszerű fotel. Tipikusan úgy nézett ki, hogyha beleülök, onnan én nem kelek ki egyhamar. A fotel mellett egy fiókos polcon egy tévé, a másik oldalán pedig még egy – bár teljesen más – fotel. Két erkélyajtó is volt, amin keresztül áradt a fény a helyiségbe. Az ajtók között egy vasból készült virágtartó. Már tudtam, hogy ezt meg kell töltsem. (A nappalit ITT nézheted meg.)

Továbbsétálva felfedeztünk egy kis folyosót a nappali mögött. Itt hangulatvilágítás, és két ajtó volt. Az első egy hálószoba volt, fehér ággyal, fekete díszpárnákkal. Ezen kívül szinte semmi nem volt még a szobában. Látszik, hogy kiköltöztek. (Az első háló ÍGY néz ki.)
A második ajtó szintén egy hálószoba volt. Számomra ez volt sokkal de sokkal szimpatikusabb. Tehát kettes szoba lestoppolva. Itt a falak, mint a nappaliban, fehérek voltak. Az ágy is, sőt egy fehér baldachin is volt rajta. Kék ágytakaróval volt lefedve és kék díszpárnák színesítették. Volt még a szobában egy nagy fehér komód, rajta egy olvasólámpával, mellette pedig egy szürke fotel. Azt hiszem valami olvasósaroknak készült. (Sarah szobája ÍGY néz ki) Mindkét szobában volt egy ugyanolyan harmónika ajtó, ami egy közös gardróbot rejtett. Ez is még elég üres volt, de pont ez volt benne a jó. Majd én megtöltöm élettel... akarom mondani, ruhákkal.
- Eddig hogy tetszik? – kérdezte Elistabeth.
- Gyönyörű – mondtam, és nézelődtem tovább.
Visszamentünk a nappaliba, de most a másik oldal felé indultunk el. Szimetrikusan volt még egy folyosó. Az első ajtó a fürdőt rejtette. Nagyon otthonos volt ( ITT a fürdő), nagy káddal és barna-fehér csempékkel, és két nagy tükörrel. Meglepetésemre nem volt külön részben a wc. Ez mondjuk nem igazán tetszett, de sebaj, túl fogom élni. Továbbsétáltunk. Újabb harmónikaajtó mögött egy gyönyörű konyhát találtam. Nagyon modern volt, és a domináns szín a piros, ami egész közel áll hozzám. Imádtam már most ezt a helyet. (a konyháról a fotót ITT nézheted meg)
- Mennyibe is fog nekem kerünlni havonta ez a lakás? – kérdeztem mosolyogva.
- Pontosan 250 angol font lesz a lakbér. Szeretnéd, hogy a rezsit én intézzem, vagy megoldod magad? – válaszolt, és ezzel tudtam, hogy a lakásnézegetés kellemes részén túl vagyunk. Jöhet az üzlet.
- Megoldom én magam – ...csak még nem tudom, hogy miként fogom tenni, tettem hozzá magamban.

Megegyeztünk mindenről. Minden hónap tizedikén fog keresni a lakbér ügyben. A lakást nem festhetem át, csak az ő engedélyével, és ha valamit eltörnék, meg kell térítenem az árát. Hát ez szuper.
Leadtam a kauciót – ami három havi lakbér -, és Elisa magamra hagyott. Nyugodtan kipakoltam, elrendeztem mindent, de még így is üresnek éreztem a lakást. Kell egy társbérlő.
Talán jól kijönnék vele, még barátokat is szerezhetnék. Na ne haladjuk ennyire előre, maradjunk még a szörnyű magánynál. És, hogy ezt a rossz érzést csillapítsam, lementem a portára, hogy megismerkedjek Eric utódjával... meg persze, hogy bejelentkezzek. Szépen néznénk ki, ha nem engednének fel, úgyhogy megint utaztam hét emeletet. Lassan megközelítettem a portát, majd szóra nyitottam a szám.
- Elnézést a zavarásért. Sarah Wright vagyok. Mától a 7.03-ban lakom. – mondtam kis mosoly kíséretében a harminc körüli portásnak.
- Tom vagyok, a nappali portás – nyújtotta a kezét. – Egy pillanat és beírlak a nyilvántartásba.
Kattintgatott valami a gépen, majd visszafordult hozzám.
- Lakásszám?
- 7.03
- Név?
- Sarah Wright.
- Nevek, akiket felengedhetek hozzád anélkül, hogy feltelefonálnék?
- Jelen pillanatban nincs ilyen személy.
- Kiállítok neked egy kártyát, amit érkezéskor mindig le kell húznod itt – mutatott a falon lévő kis gépezetre. – Ez nyitja ki az ajtót.
- Köszönöm – hadartam el, és figyeltem, ahogy keresgél egy olyan kártyát.
- És még valami. A telefont már gondolom észrevetted az előszobában. Ezen csak mi hívhatunk téged, ha valaki jött hozzád, vagy ha rendelsz kaját. Lehúzod a kártyád a telefon melletti gépen, és mi levesszük róla a kellő pénzt, és felvisszük, amit rendeltél.
- Milyen kényelmes – gondolkodtam el – Ha megkérlek titeket, rendeltek is? Csak mert nem igazán ismerek itt még semmit, és nem sok mindenre vágyom most jobban, mint egy nagy tányér kínaira.
- Megoldjuk – mosolygott bíztatóan. – Kínain belül mit szeretnél?
- Azt hiszem, mindegy. Akármilyen kaja jó lenne most, mert mindjárt éhen halok. Egész délután pakoltam. – vicceltem el a dolgot.
- Rendben. Akkor a kedvencemet rendelem neked. Hidd el, ízleni fog – és már tárcsázott is valamit a telefonon.

Mikor visszamentem a lakásomba, magamra rángattam egy vastag pulcsit és kimentem az erkélyre. Alattam egy örökké pörgő nagyváros volt. Valóban nem lehet New Yorkhoz hasonlítani, de nekem megfelelő volt. Elégedett voltam, nagyonis.
Egy kis idő múlva megérkezett a kaja és tényleg finom volt. Tomnak valóban jó az ízlése. Lehet rábízom az egész heti menüm. Úgy döntöttem, hogy beülök a nappaliba tévézni. Kapcsolgattam a csatornákat, de mire a századikat elértem, elnyomott az álom...